logo
Belépés
Rossmann mano

Rossmanó Babaprogram

A várandósságtól a baba 3 éves koráig.

TESTVÉRFÉLTÉKENYSÉG

Ha hirtelenjében még egy gyerek ott terem

A második gyerekét várja, kívülről fújja a vonatkozó nevelési tanácsokat, és előadást tudna tartani a féltékenységről és a baba megérkezése előtti előkészületekről. De mi a teendő, ha a gondosan kiválasztott képeskönyv és a nagytestvér számára beszerzett újszülött alakú baba ellenére a koronahercegnő hirtelen szintén követelni kezdi a cumisüveget vagy ha a trónörökös építőkockával dobja meg a kistestvérét?

A legfontosabb, hogy ne pánikoljunk! Még a legjobb előkészületek ellenére is eljön majd a pillanat, amikor az elsőszülött előáll a javaslattal, hogy adjuk vissza a csecsemőt vagy cseréljük be egy háziállatra. A féltékenység ugyanis természetes reakció – és teljesen független a testvérek nemétől. Az idősebb dühe, dacossága vagy komiszsága nem rosszindulatú szándékról tanúsodik, hanem annak a kifejeződése, hogy a gyerek elbizonytalanodott, továbbra is szeretik-e a szülei. Ez ellen pedig a legjobb orvosság, ha lazák és megértőek maradunk – és folyamatosan pozitív jelzéseket küldünk. 

Támogassuk a könnyed leválást

Megérkezett a kisbaba, a mamának pedig hirtelen kevesebb az ideje, mert szoptat és az újszülöttet kell ellátnia. Ilyenkor egy másik megbízható referenciaszemélyre van szüksége a nagytestvérnek. Erre a szerepre a legalkalmasabb az apa, de ugyanúgy a dajkák és a rokonok is szóba jöhetnek. A szülőknek meg nem kell, hogy rossz érzésük legyen, mondván, eltaszítják maguktól a gyereküket. A legfontosabb, hogy a leválás érzéssel történjen és ezt a gyereknek is jól „be tudják adni”. „Körülbelül 1,5 éves kortól kezdődik a leválás korszaka, amikor a gyerek az anyával való szoros kötődésből az önálló személyiség útjára lép“ – magyarázza a kölni gyerekorvos és fejlődés-lélektani pszichológus, Dr. Rüdiger Posth. „Amennyiben az anya marad az elsődleges referenciaszemély, konfliktusokban gazdag konkurenciahelyzet fog kialakulni a csecsemővel.“

Tipp: rendszeresen töltsön egy kis időt az idősebb gyerek az anyjával vagy az apjával egyedül, úgy, hogy közben nincs jelen a kistestvér. A legjobb, ha ez mindig ugyanabban az időpontban történik, így a gyerek már előre készülhet rá és várhatja. Ne feledjük, mégiscsak egy kisgyerek ő az összes félelmével és szükségletével együtt, még akkor is, ha most már ő a nagytestvér.

Kezeljük lazán a visszaeséseket

Amint az anya elkezdi szoptatni a kisbabát, a nagyobb nekiáll tombolni a lakásban, hogy magára vonja a figyelmet. Kizárva érzi ugyanis magát. Az anya ilyenkor megpróbálhatja olyan módon bevonni gyermekét, hogy a szoptatás közben babusgatja, vagy végiglapoznak közösen egy könyvet. Van olyan gyerek, akin ilyenkor egy saját csecsemő-játékbaba segít, amit szoptatás közben ő is elláthat. Ha pedig ő is meg akarja kóstolni az anyatejet, a mama nyugodtan megengedheti, ha őt nem zavarja. Ezután általában azért hamar alábbhagy a kíváncsiság.

Az is előfordulhat, hogy a nagytestvér hirtelen pelenkát és cumisüveget akar. Erre is lazán kell, hogy reagáljanak a szülők („Na, most már két kisbabám van“) és játékosan oldják meg a helyzetet („Hát sajnos a kisbabák nem ehetnek kekszet – ja, hogy már nem is vagy az.“). Dr. Posth szerint ezt játékos tanulásként kell a szülőknek felfogniuk, aminek során a gyerekben tudatosodik, hogy ő az idősebb, és például már nincs is szüksége pelenkára.

A szülők és a baba elleni agresszió

„A verekedés a referenciaszemély közelében megjelent konkurenciára irányuló erődemonstráció “ – világítja meg Dr. Posth. Ha a gyerek szándékosan fájdalmat okoz a kisbabának, jobb, ha a szülők eltekintenek attól, hogy vigasztalni kezdjék a kicsit, a nagynak pedig komolyan elmagyarázzák, hogy nem tűrik az efféle viselkedést. Semmi esetre sem szabad a gyereket megbüntetni, visszaütni és bűntudatot kelteni benne.

Amennyiben a szülők ellen irányul az agresszió, az indukció módszere segíthet: mutassuk egyértelműen és eltúlozva az okozott fájdalmat. „Néhány eset után a gyerek automatikusan vigasztalásba kezd, ami nagy büszkeséget okoz neki. És az együttérzés érzését is elsajátítja.“

A pozitív kommunikáció, mint csodaszer

Ördögi körbe kerülnek a szülők azzal, ha az idősebb gyereket egyfelől folyamatosan megfeddik és visszautasítják, másfelől a babára koncentrálnak. Ebből az egyetlen kiutat az jelenti, ha kritikusan felülvizsgálják a saját viselkedésüket, és ha kell, változtatnak.

Ez pedig csak pozitív kommunikációval lehetséges. Az első megoldás, ha teret engedünk a negatív érzéseknek. Ha az idősebbet idegesíti a baba sírása, és mérges, hogy az anyukájának félbe kellett hagynia a jóéjt-mesét, a szülők igazat adhatnak neki, és nyugodtan mondhatják, hogy nekik is megerőltető éjjelenként fölkelni és a babával sétálgatni. Nem kell, hogy a gyereknek bűntudata támadjon a negatív érzései miatt. Ebben a helyzetben a szülők mesélhetnek neki azokról az időkről, amikor még ő is kisbaba volt, mutathatnak neki fotókat és elbeszélgethetnek arról, mennyi mindent tud már azokhoz az időkhöz képest.

A második megoldás: ne most kezdjünk bele a nagy nevelési reformokba. A változások és az új rituálék, mint például az óvodai beszoktatás vagy a szobatisztaságra nevelés könnyen olyan benyomást keltenek a gyerekben, hogy a kisbaba tehet mindezekről. Különösen akkor, ha a szülők állandóan a nagytestvér szerepével jönnek („Nagy vagy már, egyedül is meg tudod csinálni.“). Helyesebb az újításokat már a szülés előtt bevezetni és éppen a kisbaba érkezése utáni első időkben nem erőltetni semmit – ez ugyanis mindkét oldalon csak frusztrációhoz és dühhöz vezethet. Ehelyett motiváljuk önállósságra inkább játékosan a gyereket („A baba ezt egyáltalán nem tudja megcsinálni, neked meg már egyedül is megy?“) és lazítsunk pár szabályon és nevelési elven. „Tipikus eset, amikor a baba a szülőkkel alszik, és a nagy is szeretne. Ilyenkor időnként meg kell szervezni, hogy vészhelyzetben a papa aludjon a gyerekszobában” – tanácsolja Dr. Posth.

A harmadik megoldás: vonjuk be a nagytestvért. Ha a gyerek kapcsolatba kerül a kicsivel, és tartani szeretné, babusgatni vagy segíteni akar a gondozásánál, nem szabad megtiltani neki. Jobb, ha a szülők inkább megbíznak a képességeiben, megmutatják neki, hogy kell helyesen tartani a babát – miközben a folyamatos pozitív visszaigazolásról sem szabad elfeledkezniük. Ahelyett, hogy a pelenkázásnál azt mondanánk, hogy „ez így rossz”, jobb, ha úgy fogalmazunk, hogy „és akkor most még kihúzzuk a pelenkát, mert különben kifolyik belőle minden“. Ha a mama a nagyobbik gyerekét dicséri, hogy milyen szuperül gondoskodik a kicsiről – és ezt lehetőleg mások előtt is teszi –, büszke nagytestvér lesz.

További 12-36 hónapos korról szóló cikkek