Kedves Vásárlóink! A közelgő Glamour napok miatt, a bolti átvétel lehetősége jelenleg nem elérhető. Köszönjük türelmét!

Rossmann
Rossmann mano

Rossmanó Babaprogram

A várandósságtól a baba 3 éves koráig.

KI VAGY KISEMBER?

Amikor a személyiség ébredezni kezd


Vannak gyerekek, akik kíváncsian vetik bele magukat a világba, míg mások inkább a mamájukhoz simulva nézelődnek. Mindez személyiség kérdése. De hogyan fékezi az ember a kis kalandorokat és bátorítja a félős nyuszikat? Vagy egyszerűen csak hagyni kell a gyerekeket olyannak, amilyenek?

Amikor az ismeretlen játékszoba ajtaja kitárul, az élénk négyéves azonnal ráveti magát a színes ceruzákra és nekilát telerajzolni egy papírt; két másik lány követi őt. Csak félénk negyedik társuk nem merészkedik az asztal közelébe, ahol a másik három gyerek ül. Őt anyukája betolja a terembe. De ekkor el is törik a kicsinél a mécses, és azonnal visszakéredzkedik az anyja karjaiba.

Ami egy óvodai jelenetnek tűnik, valójában egy tudományos kutatás, a Maryland Egyetem egyik kísérlete. Ugyanezeket a lányokat ugyanis már korai négy hónapos korukban megfigyelték játék közben: az élénk kislányok már akkor kíváncsian reagáltak az új játékokra, míg az ijedős baba rúgkapálni kezdett a színes, ismeretlen játékok láttán, és sírdogálva kereste az anyját. A kutatók megdöbbentő felismerése szerint a személyiség egy része – az ijedős kétségbeesés vagy a bátor virtus - a babával együtt érkezik a bölcsőbe.

Adott vérmérséklettel világra jönni

A génjeink rengeteg külső tulajdonságunkat meghatározzák: hogy a mama vagy a papa orrát örököljük-e, hogy hogyan mosolygunk - és a belső tulajdonságaink egy részéért is felelősek. A kutatók szerint vérmérsékletünk már adott, amikor a világra jövünk: hogy gyorsan felkapjuk-e a vizet vagy gyorsan megnyugszunk; hogy gond nélkül kapcsolatba lépünk-e másokkal vagy inkább magunkra hagyatkozunk. Ez egy mérföldkő a fejlődéslélektanban – különösen, miután a hetvenes években még abból indultak ki, hogy a gyerekek csak a nevelés, a barátok és a tapasztalatok hatására válnak azzá, amivé. 

De valóban a természet kénye-kedve szerint válunk azzá, amik leszünk? Hogyan fürkészheti ki az ember kisbabája valódi személyiségét az első barátságos mosoly és a kétségbeesett sírás között? És mindenekelőtt: hogyan tudja támogatni?

Odafigyeléssel könnyen felismerhetjük az egyedi vonásokat

A legfontosabb, hogy alaposan figyeljük meg gyermekünket. Ez pedig ne csak abból álljon, hogy elragadtatottan keressük benne a vélt hasonlóságokat. „Az ember ősi késztetése, hogy hasonlóságokat fedezzen fel a családban“ – véli Franz Neyer, személyiségpszichológus, a Jénai Egyetem tanára. A hasonlóság a közelség érzését hozza és kötődést eredményez. A baba így a szüleihez még közelebb kerül. Ennek persze megvan az a veszélye, hogy a gyereket tudattalanul is olyan tulajdonságokkal ruházzuk fel, melyekkel jó eséllyel nem is rendelkezik.

De minden gyerek más, gyakran még a testvérek alaptermészete is nagyon eltérő. Csak az tudhatja meg, hogy az ő gyereke valójában milyen, aki előítéletektől mentesen figyeli meg játék és babusgatás közben, aki lehántja magáról saját reményeiből és várakozásaiból álló előítéleteit. Így arra is választ kaphat, hogy hol vannak gyermeke személyiségének erősségei és gyengeségei. Hogy miben kell támogatni ahhoz, hogy a gyerek megfelelően fejlődjön.

Minden egyes nappal kicsit változik a gyerek is

Legalább ilyen fontos, hogy ne fogjunk mindent arra, hogy örökletes. „Nem vagyunk a génjeink rabszolgái“ – mondja Steve Jones, brit genetikus. „Génjeink részben meghatározzák a lehetőségeinket, bizonyos fejlődéseket valószínűbbé tesznek.“ Minden gyereknek el kell fogadnia, hogy „nem”-ekbe botlik – még akkor is, ha adott esetben az apja keményfejűségét vagy az anyja makacsságát örökölte. Az viszont csak megerősíti a baba szorongásait, ha azért tartjuk távol minden állattól, idegentől és az új tapasztalatoktól, mert érzékeny, és netán még jobban megijedne. A vérmérséklet ugyan adott, de kétségtelenül formálódik – neveléssel, tapasztalással és emlékezéssel. A kutatók ezért erősen koncentráltak a csecsemőkkel végzett kísérletekre: minden ötödik baba – állítja Jerome Kagan, a Harvard Egyetem pszichológusának kutatása – születésétől fogva kissé ingerlékeny/túlérzékeny, és gyorsan produkál stressz-tüneteket, amint valami megváltozik a környezetében. Idegessége pedig csak nehezen csillapítható. De a Kagan kutatásában szereplő gyerekek közül csak kevesen maradtak nebántsvirágok, ha a szülők szeretetteljes környezetben nevelték őket, és nem akarták megóvni őket minden tévedéstől és csalódástól. Kétévesen az ilyen szülők gyerekei már megdöbbentően bátrak voltak, míg a túlaggódó szülőké maradtak, akik voltak: félős kis báránykák.

A trükk: bízzunk rá a gyerekre bizonyos dolgokat! Kagan különbséget tett az olyan szülők között, akik a gyereküket azonnal elhúzták a konyhai szemetestől, amint játszani akart vele, és azok között, akik előbb csak nyugodtan annyit mondtak, hogy „nem szabad a szeméthez nyúlni!“, és csak ezután vették el a kicsi kezét a szemetes kosártól. „Ez egészen kicsi különbség“ - mondja Kagan munkatársa, Doreen Arcus. „De döntő.“ Az előbbiek annyit tettek világossá, hogy nem akarjuk, hogy a szeméttel játssz, míg az utóbbiak a következőt sugallták: vigyázat, veszély – és jó, hogy még meg tudunk menteni tőle.

Fontos a lehorzsolt térd és a kudarcok

Meglehet, egy ijedős gyerekből sosem lesz közismert fenegyerek; de egy visszafogott lény, akit óvatosan vezetnek új játékok, emberek, feladatok közé, mégis előnyre tehet szert bátorság dolgában. „A bátorság, amivel új dolgokba merünk fogni és élettapasztalatokat merünk gyűjteni, csak akkor kerekedik felül a félelmen, ha (...) a gyerek első fontos tapasztalatszerző lépései eredményesek voltak, vagy ha a kudarcait jóindulatúan kísérték“- írja Professor Sigrid Tschöpe- Scheffler nevelési szakértő. Azok a gyerekek, akiknek egyáltalán nem volt meg a lehetősége arra, hogy megtanuljanak mászni, hogy kifürkésszék a környezetüket és mindezek közben lehetőleg jól lehorzsolják a térdüket, hamar levonják a következtetést: magamtól semmire nem vagyok képes, úgyhogy inkább maradok a mama szárnyai alatt. Sosem tanulják meg, hogy biztonságban érezzék magukat, miközben idegen területre merészkednek. Márpedig ez minden önbecsülés alapja.

Nem csoda hát, hogy a szilárd, erős személyiséggel rendelkező emberek 68 százaléka azt vallotta egy tanulmányban, hogy már gyerekként is nagy önállóságra nevelték. Fordítva pedig: fejlődéslélektannal foglalkozó pszichológusok sok olyan esettel találkoztak tanulmányaik során, akik közvetlenül születésük után még a bátorság és gyávaság egészséges keverékével voltak fölszerelkezve – és csak egy túlóvó nevelés miatt lett belőlük félős nyuszi.

További 12-36 hónapos korról szóló cikkek

A webshop újra működik
A technikai problémát elhárítottuk, újra tudunk rendeléseket fogadni.