A SZOPTATÁS VÉGE

Nem kell, hogy rossz legyen a lelkiismerete a szülőknek azért, mert eljön a pillanat, amikor először hagyják ott éjszakára a gyereket a nagyszülőknél. Mindegy, hogy erre valamikor az első hetekben vagy egyéves kora után kerül sor: nincs örökérvényű helyes időpont, ahogy érdemi információk sincsenek arról, hogy jó-e az, ha már korán a nagyszülőknél alszik a gyerek. Ugyanígy azt sem lehet tudni, hogy káros-e ez a kicsi fejlődésére nézve. A siker leginkább a szülőkön, a gyereken és a mindenkori körülményeken múlik.

Ha az anyuka még szoptat, és kényelmetlennek találja a tej lefejését, jobb, ha inkább egy későbbi időpontot választ. Olyankor is helyesebb elhalasztani a kicsi „lepasszolását”, ha éppen nagyon ragaszkodó korszakában van, vagy csak nehezen tud hozzászokni egy új környezethez. Jó, ha a szülők bíznak benne, hogy a nagyszülők jól kijönnek majd a kis alvóvendéggel. Végső soron a puding próbája az evés.

Azoknál a gyerekeknél, akik még szopnak, érdemes előre letesztelni, hogyan reagálnak a cumisüvegre. Fontos ilyenkor, hogy a mama ne legyen jelen az evésnél, mert a baba automatikusan a mellét fogja követelni. Ha a nagyszülők túl messze laknak ahhoz, hogy problémás esetben gyorsan visszahozzák a gyereket, érdemes inkább a közeli barátoknál végezni az első kísérletet vagy úgy szervezni a nagyszülőknél töltött hétvégét, hogy a szülők a biztonság kedvéért a közelben maradnak. Így ha szükség van rájuk, gyorsan ott tudnak teremni a nagyiéknál.

Nem kell megrettenni a nagymama szabályaitól

Tény, hogy a nagymamánál minden kicsit másképp van. A gyerek kap egy kis csokit, este elég egy cicamosdás, és a szokásos esti rituálék nélkül is le szabad feküdnie – különböző emberek különböző játékszabályokat jelentenek a gyerekek számára. A szülők pedig mindig meglepődnek, mennyire másképp viselkednek gyerekeik, amikor másnál alszanak.

Mielőtt még a szülők idegeskedni kezdenének a nagyszülők egyes módszerein, és emiatt konfliktus alakulna ki köztük, jobb, ha megegyeznek bizonyos szabályokban, melyek esetében nem hajlandók kompromisszumokat kötni. Még ha a nagyinak olyan ötletei is támadnak, mint, hogy mindenképp méz kell a tejbe („Különben nem fog ízleni.“), vagy a gyereknek sapkát kell vennie alváshoz („Hiszen máskülönben fázni fog.“), őrizzük meg a hidegvérünket és fogadjuk el, hogy a nagyszülőknek is lehet saját nevelési stílusuk. Egyfelől van már tapasztalatuk a gyereknevelésben, másrészt nem aggódnak a bizonytalanság és a totális felelősség miatt, mint az újszülött szülők. Ráadásul rengeteg nevelési divatot láttak már jönni-menni. Nem beszélve arról, hogy ha a fél éjszakát azzal töltötték, hogy próbálták visszaaltatni a kicsit, akkor ugyanez másnap jó eséllyel a szülőkkel már nem fog előfordulni.

Írjunk listát a hétvégére

Míg a nagyszülőknél töltött legelső hétvégén valószínűleg az autó dugig lesz pakolva a baba cókmókjával, ahogy telik az idő, úgy csökken a nélkülözhetetlen dolgok listája. Az alábbiakat mindenesetre jobb, ha az első alkalommal visszük a gyerekkel:

Evéshez: a gyerek korának megfelelő üvegek, etető cumi, üvegtisztító kefe, lefejt anyatej vagy előre kiporciózott tejpor. Adott esetben a kicsi bögréje, babakanál, előke, esetleg ruhapelenka, amit a ruhája elé lehet tenni.

A babaápoláshoz: jó nagy pelenkakészlet, nedves törlőkendők, baba-törlőkendők, ápolókrém, fürdetőkrém, nyáron pedig a babának való fényvédőkrém.

Játékhoz: minden, ami épp a baba kedvence, ami lehet a plüssállata vagy a takarója, kedvenc játékai.

Ruhák: mindig legyünk nagyvonalúak és inkább pakoljunk be több váltásnyi ruhát: az évszaktól függően sok body, rugdalózó, póló vagy pulóver, nadrág, kabát, zokni, két hálóruha. Kintre való ruha (overál, összekoszolható melegítők, sapka és nyáron olyan ruha, amiben a kicsit a lehető legkevesebb UV-sugárzás éri). Sportcipő, a tipegőknél a talpán csúszásgátlóval ellátott zokni vagy babacipő.

Alváshoz: azoknál, akik csak ritkán alszanak máshol, bőven elég a babakocsihoz tartozó puha hordozótáska vagy egy matrac a földön. Ha a gyerek gyakran jön látogatóba, érdemes beszerezni egy vendégágyat vagy egy rácsos kiságyat, amit később aztán át lehet alakítani. Ezeken kívül: babahálózsák, bébiőrző.

A szabadidőhöz: babakocsi (esővédővel és ha szükséges, bélelt hálózsákkal felszerelve), gyerekülés a kocsiba. Ha gyakran vendégeskedik a kicsi, nem árt beszerezni egy használt babakocsit.

Egészségügyi doboz: lázmérő, puffadás elleni szerek, hasmenés és láz elleni orvosságok, TB-kártya, és szükség esetére fontos telefonszámok.

És a biztonság érdekében: a nagyszülők háztartása legtöbbször nem a gyerekre van szabva. Előfordulhatnak nyíltlángú tűzhelyek, elérhető háztartási szerek, mérgező növények vagy kerti tó, vagy akár laza lépcsőfokok és konnektorok. Érdemes ezért a szülőknek és a nagyszülőknek korábban közösen feltérképezni és eltávolítani a gyerek korának megfelelő veszélyforrásokat, és különösen a szülőknek kell ilyenkor résen lenni. Ha úgy tűnik, hogy az unokák gyakrabban jönnek majd, érdemes hosszabbtávú fejlesztésekbe fogni, mint a lépcső előtti biztonsági ajtó felszerelése, konnektordugó, járóka stb. Ez meg is könnyíti a nagyszülők dolgát a gyermekfelügyelet közben, a szülőknek pedig azt a megnyugtató érzést adja, hogy jó kezekben van a kicsi.

Repkednek a levegőben, ráragadnak a kilincsre és a papírpénzre, és szinte mindenütt jelen vannak: ők a megfázást okozó vírusok. Nagyjából kétszáz különböző vírustípus ismert, ezek az okai annak, hogy mi felnőttek évente kétszer-ötször megfázunk. A kisgyerekek évente akár tíz alkalommal és szenvedhetnek a kellemetlen megfázás miatt. A megfázást okozó vírusok különösen jól érzik magukat a hideg hónapokban, és elsősorban az orron és a szájon át jutnak a testbe. A nyálkahártyán megtelepedve gyulladást okoznak. Ennek egyik következménye a megnövekedett orrváladék-képződés, ami ráadásul a megfázás során jóval folyékonyabb, mint amúgy. A teli orr pedig szünet nélkül folyik. Ez kellemetlen ugyan, de néhány nap alatt magától elmúlik. Veszélyessé csak akkor válik, ha a megfázást okozó vírusok az orr-garati részből tovább vándorolnak.

Akadályozzuk meg az elterjedését!

Orrunk szűkös csatornák révén összeköttetésben áll az orr-mellékürgekkel és a középfüllel. Ha a vírusok oda is behatolnak, egy ártatlan náthából gyorsan kialakulhat az orrmelléküregek vagy a középfül fájdalmas gyulladása. Ha pedig a kórokozók az orr-garati részből „lejjebb csúsznak“, akár a légutak gyulladása vagy egy tüdőgyulladás is lehet belőle. Ellenben ha pár egyszerű alapszabályt betartunk, megóvhatjuk a kicsit a szövődményektől.

Ha a gyerek megfázott és náthás, elsősorban sok nyugalomra és alvásra van szüksége, melynek érdekében alakítsuk ki számára a megfelelő környezetet. Ilyen a meleg, nem túlfűtött szoba. A legtöbb gyerek már a 16 ° - 18 ° fokos szobahőmérsékletet is kellemesnek találja. Az is fontos, hogy a nap során többször szellőztessünk és gondoskodjunk arról, hogy ne legyen túl száraz a szoba levegője, nehogy kiszáradjon a kicsi nyálkahártyája. Jó szolgálatot tehet, ha vízzel teli tartályt helyezünk a fűtőtestre.

Hasonlóan fontos, hogy eleget igyon a gyerek. Az első hónapokban a csecsemő teljesen beéri az anyatejjel. A negyedik hónaptól naponta nagyjából 500 milliliter folyadékra van szüksége, egyéves kora után pedig már kb. egy literre. A legjobb, ha édesítés nélkül adunk neki gyógyteát (csipkebogyó, menta, hibiszkusz, hársfavirág stb.). Láz vagy hasmenés esetén pedig még több folyadékra van szüksége.

Mit tegyünk, ha jön a láz?

Teljesen normális, ha a test megemelkedett hőmérséklettel reagál a náthára vagy megfázásra. 37,6 ° foktól beszélünk hőemelkedésről, 38,5 ° foktól lázról és 39 ° foktól magas lázról. Lázcsillapítás gyanánt előbb forduljunk a hagyományos házi módszerekhez. Az egyik legismertebb a vádli köré tekert jó öreg borogatás. Ez meleget von el a testtől, de csak olyankor használjuk, ha melegek a gyerek lábai és talpacskái! Ennek egyik alternatívája az „ecetes harisnya”, melynek elkészítése nagyon egyszerű: Mártsunk pamut textilt ecetes oldatba, tekerjük a vádli köré és rögzítsük egy harisnyával.

Megfelelő gyógyszerek

A kis náthásnak gyakran nincs is szüksége gyógyszerre, mivel a láza nem megy 39 fok fölé, a megfázás pedig egy bő hét után elmúlik. Ellenben súlyos vagy kitartó lázas megfázás esetén legjobb, ha nem tétovázik az ember, hanem felkeresi a gyerekorvost, aki személyre szabott gyógyszert ír föl.

Jól bevált szer a Paracetamol, melynek hatóanyaga már bizonyított és kapható kúp és lé formában is. Hat kilósnál nagyobb testsúlytól már adhatunk kúp formájában fájdalomcsillapító, lázcsökkentő Ibuprofént, a hatodik hónaptól már akár szirup formájában is. Felnőtteknek gyártott gyógyszereket viszont semmi esetre se adjunk a kisgyerekeknek, például amik acetilszalicilsavat tartalmaznak. Ha ugyanis légúti fertőzések esetén adunk acetilszalicilsavat, az súlyos májgyulladást, az úgynevezett Reye-szindrómát válthat ki. Ez ugyan csak nagyon ritkán fordul elő, ám ha fellép, akár életveszélyt is okozhat. Ez pedig egy olyan kockázat, amitől a szülők könnyedén megóvhatják a szipogó gyereküket. Mivel a babák és a kisgyerekek nem tudnak olyan könnyen átváltani a szájon át való lélegzésre úgy, mint a felnőttek, a bedugult orr ebben az életkorban problémás lehet. Különösen az ivás eshet ilyenkor a kicsi nehezére. A nyálkahártyát tehermentesítő orrcseppek ilyenkor enyhülést hozhatnak, melyből minden korcsoport számára létezik megfelelő változat.

Amikor az ismeretlen játékszoba ajtaja kitárul, az élénk négyéves azonnal ráveti magát a színes ceruzákra és nekilát telerajzolni egy papírt; két másik lány követi őt. Csak félénk negyedik társuk nem merészkedik az asztal közelébe, ahol a másik három gyerek ül. Őt anyukája betolja a terembe. De ekkor el is törik a kicsinél a mécses, és azonnal visszakéredzkedik az anyja karjaiba.

Ami egy óvodai jelenetnek tűnik, valójában egy tudományos kutatás, a Maryland Egyetem egyik kísérlete. Ugyanezeket a lányokat ugyanis már korai négy hónapos korukban megfigyelték játék közben: az élénk kislányok már akkor kíváncsian reagáltak az új játékokra, míg az ijedős baba rúgkapálni kezdett a színes, ismeretlen játékok láttán, és sírdogálva kereste az anyját. A kutatók megdöbbentő felismerése szerint a személyiség egy része – az ijedős kétségbeesés vagy a bátor virtus - a babával együtt érkezik a bölcsőbe.

Adott vérmérséklettel világra jönni

A génjeink rengeteg külső tulajdonságunkat meghatározzák: hogy a mama vagy a papa orrát örököljük-e, hogy hogyan mosolygunk - és a belső tulajdonságaink egy részéért is felelősek. A kutatók szerint vérmérsékletünk már adott, amikor a világra jövünk: hogy gyorsan felkapjuk-e a vizet vagy gyorsan megnyugszunk; hogy gond nélkül kapcsolatba lépünk-e másokkal vagy inkább magunkra hagyatkozunk. Ez egy mérföldkő a fejlődéslélektanban – különösen, miután a hetvenes években még abból indultak ki, hogy a gyerekek csak a nevelés, a barátok és a tapasztalatok hatására válnak azzá, amivé. 

De valóban a természet kénye-kedve szerint válunk azzá, amik leszünk? Hogyan fürkészheti ki az ember kisbabája valódi személyiségét az első barátságos mosoly és a kétségbeesett sírás között? És mindenekelőtt: hogyan tudja támogatni?

Odafigyeléssel könnyen felismerhetjük az egyedi vonásokat

A legfontosabb, hogy alaposan figyeljük meg gyermekünket. Ez pedig ne csak abból álljon, hogy elragadtatottan keressük benne a vélt hasonlóságokat. „Az ember ősi késztetése, hogy hasonlóságokat fedezzen fel a családban“ – véli Franz Neyer, személyiségpszichológus, a Jénai Egyetem tanára. A hasonlóság a közelség érzését hozza és kötődést eredményez. A baba így a szüleihez még közelebb kerül. Ennek persze megvan az a veszélye, hogy a gyereket tudattalanul is olyan tulajdonságokkal ruházzuk fel, melyekkel jó eséllyel nem is rendelkezik.

De minden gyerek más, gyakran még a testvérek alaptermészete is nagyon eltérő. Csak az tudhatja meg, hogy az ő gyereke valójában milyen, aki előítéletektől mentesen figyeli meg játék és babusgatás közben, aki lehántja magáról saját reményeiből és várakozásaiból álló előítéleteit. Így arra is választ kaphat, hogy hol vannak gyermeke személyiségének erősségei és gyengeségei. Hogy miben kell támogatni ahhoz, hogy a gyerek megfelelően fejlődjön.

Minden egyes nappal kicsit változik a gyerek is

Legalább ilyen fontos, hogy ne fogjunk mindent arra, hogy örökletes. „Nem vagyunk a génjeink rabszolgái“ – mondja Steve Jones, brit genetikus. „Génjeink részben meghatározzák a lehetőségeinket, bizonyos fejlődéseket valószínűbbé tesznek.“ Minden gyereknek el kell fogadnia, hogy „nem”-ekbe botlik – még akkor is, ha adott esetben az apja keményfejűségét vagy az anyja makacsságát örökölte. Az viszont csak megerősíti a baba szorongásait, ha azért tartjuk távol minden állattól, idegentől és az új tapasztalatoktól, mert érzékeny, és netán még jobban megijedne. A vérmérséklet ugyan adott, de kétségtelenül formálódik – neveléssel, tapasztalással és emlékezéssel. A kutatók ezért erősen koncentráltak a csecsemőkkel végzett kísérletekre: minden ötödik baba – állítja Jerome Kagan, a Harvard Egyetem pszichológusának kutatása – születésétől fogva kissé ingerlékeny/túlérzékeny, és gyorsan produkál stressz-tüneteket, amint valami megváltozik a környezetében. Idegessége pedig csak nehezen csillapítható. De a Kagan kutatásában szereplő gyerekek közül csak kevesen maradtak nebántsvirágok, ha a szülők szeretetteljes környezetben nevelték őket, és nem akarták megóvni őket minden tévedéstől és csalódástól. Kétévesen az ilyen szülők gyerekei már megdöbbentően bátrak voltak, míg a túlaggódó szülőké maradtak, akik voltak: félős kis báránykák.

A trükk: bízzunk rá a gyerekre bizonyos dolgokat! Kagan különbséget tett az olyan szülők között, akik a gyereküket azonnal elhúzták a konyhai szemetestől, amint játszani akart vele, és azok között, akik előbb csak nyugodtan annyit mondtak, hogy „nem szabad a szeméthez nyúlni!“, és csak ezután vették el a kicsi kezét a szemetes kosártól. „Ez egészen kicsi különbség“ - mondja Kagan munkatársa, Doreen Arcus. „De döntő.“ Az előbbiek annyit tettek világossá, hogy nem akarjuk, hogy a szeméttel játssz, míg az utóbbiak a következőt sugallták: vigyázat, veszély – és jó, hogy még meg tudunk menteni tőle.

Fontos a lehorzsolt térd és a kudarcok

Meglehet, egy ijedős gyerekből sosem lesz közismert fenegyerek; de egy visszafogott lény, akit óvatosan vezetnek új játékok, emberek, feladatok közé, mégis előnyre tehet szert bátorság dolgában. „A bátorság, amivel új dolgokba merünk fogni és élettapasztalatokat merünk gyűjteni, csak akkor kerekedik felül a félelmen, ha (...) a gyerek első fontos tapasztalatszerző lépései eredményesek voltak, vagy ha a kudarcait jóindulatúan kísérték“- írja Professor Sigrid Tschöpe- Scheffler nevelési szakértő. Azok a gyerekek, akiknek egyáltalán nem volt meg a lehetősége arra, hogy megtanuljanak mászni, hogy kifürkésszék a környezetüket és mindezek közben lehetőleg jól lehorzsolják a térdüket, hamar levonják a következtetést: magamtól semmire nem vagyok képes, úgyhogy inkább maradok a mama szárnyai alatt. Sosem tanulják meg, hogy biztonságban érezzék magukat, miközben idegen területre merészkednek. Márpedig ez minden önbecsülés alapja.

Nem csoda hát, hogy a szilárd, erős személyiséggel rendelkező emberek 68 százaléka azt vallotta egy tanulmányban, hogy már gyerekként is nagy önállóságra nevelték. Fordítva pedig: fejlődéslélektannal foglalkozó pszichológusok sok olyan esettel találkoztak tanulmányaik során, akik közvetlenül születésük után még a bátorság és gyávaság egészséges keverékével voltak fölszerelkezve – és csak egy túlóvó nevelés miatt lett belőlük félős nyuszi.

A legfontosabb, hogy ne pánikoljunk! Még a legjobb előkészületek ellenére is eljön majd a pillanat, amikor az elsőszülött előáll a javaslattal, hogy adjuk vissza a csecsemőt vagy cseréljük be egy háziállatra. A féltékenység ugyanis természetes reakció – és teljesen független a testvérek nemétől. Az idősebb dühe, dacossága vagy komiszsága nem rosszindulatú szándékról tanúsodik, hanem annak a kifejeződése, hogy a gyerek elbizonytalanodott, továbbra is szeretik-e a szülei. Ez ellen pedig a legjobb orvosság, ha lazák és megértőek maradunk – és folyamatosan pozitív jelzéseket küldünk. 

Támogassuk a könnyed leválást

Megérkezett a kisbaba, a mamának pedig hirtelen kevesebb az ideje, mert szoptat és az újszülöttet kell ellátnia. Ilyenkor egy másik megbízható referenciaszemélyre van szüksége a nagytestvérnek. Erre a szerepre a legalkalmasabb az apa, de ugyanúgy a dajkák és a rokonok is szóba jöhetnek. A szülőknek meg nem kell, hogy rossz érzésük legyen, mondván, eltaszítják maguktól a gyereküket. A legfontosabb, hogy a leválás érzéssel történjen és ezt a gyereknek is jól „be tudják adni”. „Körülbelül 1,5 éves kortól kezdődik a leválás korszaka, amikor a gyerek az anyával való szoros kötődésből az önálló személyiség útjára lép“ – magyarázza a kölni gyerekorvos és fejlődés-lélektani pszichológus, Dr. Rüdiger Posth. „Amennyiben az anya marad az elsődleges referenciaszemély, konfliktusokban gazdag konkurenciahelyzet fog kialakulni a csecsemővel.“

Tipp: rendszeresen töltsön egy kis időt az idősebb gyerek az anyjával vagy az apjával egyedül, úgy, hogy közben nincs jelen a kistestvér. A legjobb, ha ez mindig ugyanabban az időpontban történik, így a gyerek már előre készülhet rá és várhatja. Ne feledjük, mégiscsak egy kisgyerek ő az összes félelmével és szükségletével együtt, még akkor is, ha most már ő a nagytestvér.

Kezeljük lazán a visszaeséseket

Amint az anya elkezdi szoptatni a kisbabát, a nagyobb nekiáll tombolni a lakásban, hogy magára vonja a figyelmet. Kizárva érzi ugyanis magát. Az anya ilyenkor megpróbálhatja olyan módon bevonni gyermekét, hogy a szoptatás közben babusgatja, vagy végiglapoznak közösen egy könyvet. Van olyan gyerek, akin ilyenkor egy saját csecsemő-játékbaba segít, amit szoptatás közben ő is elláthat. Ha pedig ő is meg akarja kóstolni az anyatejet, a mama nyugodtan megengedheti, ha őt nem zavarja. Ezután általában azért hamar alábbhagy a kíváncsiság.

Az is előfordulhat, hogy a nagytestvér hirtelen pelenkát és cumisüveget akar. Erre is lazán kell, hogy reagáljanak a szülők („Na, most már két kisbabám van“) és játékosan oldják meg a helyzetet („Hát sajnos a kisbabák nem ehetnek kekszet – ja, hogy már nem is vagy az.“). Dr. Posth szerint ezt játékos tanulásként kell a szülőknek felfogniuk, aminek során a gyerekben tudatosodik, hogy ő az idősebb, és például már nincs is szüksége pelenkára.

A szülők és a baba elleni agresszió

„A verekedés a referenciaszemély közelében megjelent konkurenciára irányuló erődemonstráció “ – világítja meg Dr. Posth. Ha a gyerek szándékosan fájdalmat okoz a kisbabának, jobb, ha a szülők eltekintenek attól, hogy vigasztalni kezdjék a kicsit, a nagynak pedig komolyan elmagyarázzák, hogy nem tűrik az efféle viselkedést. Semmi esetre sem szabad a gyereket megbüntetni, visszaütni és bűntudatot kelteni benne.

Amennyiben a szülők ellen irányul az agresszió, az indukció módszere segíthet: mutassuk egyértelműen és eltúlozva az okozott fájdalmat. „Néhány eset után a gyerek automatikusan vigasztalásba kezd, ami nagy büszkeséget okoz neki. És az együttérzés érzését is elsajátítja.“

A pozitív kommunikáció, mint csodaszer

Ördögi körbe kerülnek a szülők azzal, ha az idősebb gyereket egyfelől folyamatosan megfeddik és visszautasítják, másfelől a babára koncentrálnak. Ebből az egyetlen kiutat az jelenti, ha kritikusan felülvizsgálják a saját viselkedésüket, és ha kell, változtatnak.

Ez pedig csak pozitív kommunikációval lehetséges. Az első megoldás, ha teret engedünk a negatív érzéseknek. Ha az idősebbet idegesíti a baba sírása, és mérges, hogy az anyukájának félbe kellett hagynia a jóéjt-mesét, a szülők igazat adhatnak neki, és nyugodtan mondhatják, hogy nekik is megerőltető éjjelenként fölkelni és a babával sétálgatni. Nem kell, hogy a gyereknek bűntudata támadjon a negatív érzései miatt. Ebben a helyzetben a szülők mesélhetnek neki azokról az időkről, amikor még ő is kisbaba volt, mutathatnak neki fotókat és elbeszélgethetnek arról, mennyi mindent tud már azokhoz az időkhöz képest.

A második megoldás: ne most kezdjünk bele a nagy nevelési reformokba. A változások és az új rituálék, mint például az óvodai beszoktatás vagy a szobatisztaságra nevelés könnyen olyan benyomást keltenek a gyerekben, hogy a kisbaba tehet mindezekről. Különösen akkor, ha a szülők állandóan a nagytestvér szerepével jönnek („Nagy vagy már, egyedül is meg tudod csinálni.“). Helyesebb az újításokat már a szülés előtt bevezetni és éppen a kisbaba érkezése utáni első időkben nem erőltetni semmit – ez ugyanis mindkét oldalon csak frusztrációhoz és dühhöz vezethet. Ehelyett motiváljuk önállósságra inkább játékosan a gyereket („A baba ezt egyáltalán nem tudja megcsinálni, neked meg már egyedül is megy?“) és lazítsunk pár szabályon és nevelési elven. „Tipikus eset, amikor a baba a szülőkkel alszik, és a nagy is szeretne. Ilyenkor időnként meg kell szervezni, hogy vészhelyzetben a papa aludjon a gyerekszobában” – tanácsolja Dr. Posth.

A harmadik megoldás: vonjuk be a nagytestvért. Ha a gyerek kapcsolatba kerül a kicsivel, és tartani szeretné, babusgatni vagy segíteni akar a gondozásánál, nem szabad megtiltani neki. Jobb, ha a szülők inkább megbíznak a képességeiben, megmutatják neki, hogy kell helyesen tartani a babát – miközben a folyamatos pozitív visszaigazolásról sem szabad elfeledkezniük. Ahelyett, hogy a pelenkázásnál azt mondanánk, hogy „ez így rossz”, jobb, ha úgy fogalmazunk, hogy „és akkor most még kihúzzuk a pelenkát, mert különben kifolyik belőle minden“. Ha a mama a nagyobbik gyerekét dicséri, hogy milyen szuperül gondoskodik a kicsiről – és ezt lehetőleg mások előtt is teszi –, büszke nagytestvér lesz.