VÉDEKEZÉS A SZÜLÉS UTÁN

A nők fele véli úgy, hogy érzékeny a bőre. A fokozott érzékenység oka legtöbbször a nedvesség- és zsírhiányban keresendő. Emiatt a bőr legfelsőbb szarurétege porózussá és vízáteresztővé válik, márpedig épp a szaruréteg jelenti a védőkorlátot a káros környezeti hatások ellen. Mindezek következményeként még több víz vész el, a szennyező anyagok és a baktériumok pedig könnyen behatolhatnak a bőrön át. Az érzékeny bőr már kongatja is a vészharangokat: viszket, kipirosodik, feszül és hámlani kezd.

A nők különösen érintettek, mert bőrük általában vékonyabb és zsírban szegényebb, mint a férfiaké. És ezzel van valami közös a mamában és gyermekében. Mert a kicsik bőre is nagyon vékony és érzékeny, emellett bőrük védővonala, valamint faggyúmirigyeik ésverejtékmirigyeik még nem működnek kiforrottan. Nem csoda hát, hogy gyakran ugyanazok a termékek tesznek jót anyának és gyermekének.

A kevesebb több

Ha valakinek érzékeny a bőre, olyan krémet válasszon, amely megfelel két dolognak: egyrészt állítsa helyre és támogassa a bőr természetes védőrétegét, másrészt ne legyenek benne irritációt okozó anyagok, amik további terhelést jelentenének a bőrnek. Ezért a krémekre nézve a legfőbb tanulság az, hogy a kevesebb néha több. Ez pedig nem azt jelenti, hogy kevesebbszer használjuk őket, hanem, hogy kevesebb anyagot tartalmaznak. Mert az érzékeny bőr gyakran kimondottan ingerülten reagál a konzerváló-anyagokra, parfümre, alkoholra, mesterséges UV-szűrőre, olajesszenciákra és allergén anyagokra. Akinek a bőre érzékeny, ügyeljen arra, hogy a krém, a testápoló vagy púder összetevőinek listája lehetőleg rövid legyen.

A kevés összetevő viszont legyen különösen jó minőségű. Jók a növényi zsírok, mint a mandula-, a jojoba- vagy a ligetszépeolaj, mert ezek mélyen behatolnak a szaruhártyába, míg az ásványi olajok csak felszínes réteget képeznek. Hidratálóként bizonyított a karbamid (urea), mely növeli a bőr vízmegkötő képességét. Nyugtatóan hat a körömvirág és a kamilla, az allergén anyagokat viszont érdemes előbb letesztelni. A babaápolási termékek legtöbbször megfelelnek az előírásoknak, mert különösen szigorú ellenőrzésnek vetik őket alá, ezért megfelelők az anyuka problémás bőrének ápolására is.

Ne irritálja!

Mindig kellemesen lágy legyen – ez az érzékeny bőrűek más egyéb dolgaira is érvényes. Így a ruha legyen puha és kényelmes, ami nem szorít, és nem okoz viszketést. A pamut, a selyem és a vászon hízeleg a bőr kényes külső rétegének, míg a gyapjút és a szintetikus anyagokat általában nehezebben viseli a bőr. Emellett a mama ne tekerje be se magát, se gyerekét túlságosan, mert az izzadás irritálja a bőrt, ahogy több más extrém körülmény is, mint az UV-sugárzás, a hideg vagy a szél. A túl forró zuhany vagy fürdő és az erős szappanok károsítják a bőr védelmi rétegét, ezért mindig semleges pH-értékű termékeket használjunk és kézmelegnél ne állítsuk magasabbra a víz hőmérsékletét. Ha gondosan ápoljuk, még a legérzékenyebb bőr is megnyugszik és bársonyos lesz.

A kisgyereket óvni és védeni kell – efelől nincs kétség. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy vattába kellene csomagolni, és el kéne barikádozni a környezetétől. Olyankor is ki kell vinni a friss levegőre, amikor esik és fúj – persze csak ha alaposan be van csomagolva a babakocsiban. Amiatt pedig nem kell aggódnunk, ha a kezecskéi hidegek, a legfontosabb, hogy a teste és lábak legyenek melegek, amikor kicsomagoljuk a babát.

A természet rendje, hogy ilyenkor – és a többi gyerekkel való találkozáskor – vírusokkal és baktériumokkal kerül kapcsolatba. A szervezet immunrendszere az első hónapokban még nagyon gyenge. Ám minden egyes alkalommal, amikor új kórokozóval találkozik, tanul valami újat, ami által egyre erősebbé válik. Későbbi élete során aztán a jól képzett immunrendszere lesz a legjobb fegyvere a kórokozók ellen vívott harcban.

Passzív természetes immunitás – a kölcsönbe kapott védelem

Noha az immunrendszernek az elkövetkezendő években még egy csomó tanulnivalója lesz, a baba nem jön teljesen védtelenül a világra. Mert hasonlóan ahhoz, mint amikor a terhesség alatt a köldökzsinór látja el oxigénnel és táplálékkal, az újszülött az anyjától megörököl egy immunsejteket tartalmazó alapfelszerelést, amit már az első naptól kezdve be tud vetni egyes kórokozók ellen.

Antitestnek vagy ellenanyagnak hívják az orvosok ezeket az immunsejteket, amiket olyan rendőri egységként lehet elképzelni, melyek a behatolók elhárításáért felelnek. A passzív immunitás erejét persze nem szabad túlbecsülni, mivel ez is csupán egy „kölcsönbe kapott védelem“, mivel az anyai ellenanyagok az első év alatt fokozatosan leépülnek. A passzív természetes immunitás nem is biztosít száz százalékos védelmet a kórokozók ellen: az anya immunsejtjei tehetetlenek például a bárányhimlővel vagy a szamárköhögéssel szemben. Noha a legtöbb fertőző betegség az első 12 hónapban nagyon gyenge lefolyású, elengedhetetlen, hogy kifejlődjenek a baba saját védekező mechanizmusai. Nem véletlen, hogy az első években az immunrendszert egy különleges alakulatok számára létrehozott edzőtáborhoz szokás hasonlítani.

Miért jó edzés, ha megbetegszünk?

Az anyától készen kapott ellenanyagok hada – melyek a baba születésénél már jelen vannak -, csak egy a számos védelmi egység közül, melyek végeredményben együttesen alkotják az immunrendszert. A többi védelmi egységet a gyermek immunrendszere magának kell, hogy kialakítsa, és ennek csak az lehet a módja, ha szép fokozatosan a legkülönbözőbb kórokozókkal kapcsolatba kerül. Minden egyes alkalommal, amikor új kórokozó hatol be a szervezetébe, az immunrendszer megpróbál fellépni ellene. Ám amikor először találkoznak, ez még nem sikerül, mivel az immunsejtek még nem ismerik a behatolót, és emiatt azt sem tudják, mi lenne a leghatékonyabb megoldás, hogyan kellene védekezni. Emiatt jönnek a gyerekbetegségek, mint például a bárányhimlő.

Amikor a bárányhimlő-vírusok első alkalommal hatolnak be az aprócska testbe, az immunsejtek tanácstalanok, mivel nem ismerik ezeket a kórokozókat és nem tudják elhárítani őket. Ennek eredményeként a gyerek bárányhimlős lesz. A betegség ideje alatt ugyanakkor az immunsejtek jól kiismerik ellenfelüket, és egyfajta bárányhimlő elleni különleges alakulatot hoznak létre. Ez a különleges alakulat az első megbetegedés után aztán elraktározódik egy archívumban – az immunrendszer emlékezetében. Amikor a gyerek később, kilenc, tizenkét vagy 16 éves korában ismét kapcsolatba kerül a bárányhimlő vírusával, általában már nem betegszik meg. Ennek az az oka, hogy emlékezetének köszönhetően az immunrendszer már képes mozgósítani azokat az immunsejteket, melyek kifejezetten a bárányhimlő vírusaira specializálódtak. Így edzi az első bárányhimlő az immunrendszert, és hasonló folyamat játszódik le a többi gyermekbetegségnél is.

Legyen még erősebb az immunrendszer!

Azért, hogy a gyermek immunrendszere optimális módon fejlődhessen, nagyon fontos, hogy kapcsolatba lépjen a környezetével, a természettel és a többi gyerekkel. Teljesen normális, hogy eközben olyan játékokkal kerül kapcsolatba, melyeken mindenféle kórokozó lapul. Nem tanácsos túlzásba vinni a higiéniát a gyerekszobában, mivel steril körülmények között az immunrendszer nem tud optimálisan fejlődni. Első éveiben minél inkább elszigeteljük a gyereket a baktériumoktól és kórokozóktól, később annál könnyebben elkapja a betegségeket.

És van még pár dolog, melyekkel a szülők erősíthetik és támogathatják gyerekük védelmi rendszerét: nagyon fontos az étkezés, az első hónapokban pedig nincs jobb dolog a szoptatásnál. A baba az anyatejjel ugyanis minden szükséges táplálékhoz hozzájut, melyek szükségesek immunrendszere felépítéséhez – egyebek mellett ilyenek az értékes A, B és C-vitaminok. Ennek a legfőbb előfeltétele persze az, hogy az anya is egészségesen táplálkozzon!

Kiegészítő ételként kb. a negyedik hónaptól (van, akinél korábban, másnál kicsit később) jöhet a pürésített gyümölcs, a zöldség és a levek. Így a baba olyan nyomelemekből is megkapja a szükséges mennyiséget, mint a vas, ami az anyatejben csak nagyon kis mennyiségben fordul elő. Később is ügyelniük kell a szülőknek arra, hogy a gyerek kiegyensúlyozottan és egészségesen táplálkozzon, és megkapjon mindent, amire immunrendszerének szüksége lehet.

Biztonságban és boldogságban az erő

A sok alvás és nyugalom szintén jót tesz az immunrendszer fejlődésének, és fontos figyelembe venni a gyerek lelki életét is. A felnőttek tudják magukról, hogy olyankor, amikor magánjellegű, családi vagy munkahelyi gondok gyötrik őket, sokkal fogékonyabbak a fertőző betegségekre. Míg azoknak, aki boldogok, az életet pedig örömmel és optimizmussal szemlélik, általában erős az immunrendszerük. A stressz, a rosszkedv és a családi problémák már az egészen kicsi gyerekek immunrendszerét is legyengítik – még akkor is, ha még nem képesek arra, hogy kifejezzék gondolataikat. Ezért a szülők már önmagában azzal is nagyban erősíteni tudják gyerekük immunrendszerét, hogy nyugodt légkörben hagyják felnőni, és biztonságot nyújtanak neki.

Mariann a padlón fekve rugdalózik, színes karikát forgat a kezében és önfeledten gügyög. Eközben Zsófi gyorsan elkúszik mellette. Mindketten kilenc hónaposak. Az édesanyák Judit és Anna, még a terhes tornán ismerték meg egymást. Zsófi hirtelen az asztalba kapaszkodva feláll, majd néhány másodperc egyensúlyozás után lehuppan. „Tegnap óta csinálja, édes nem?” - örvendezik Judit. Anna zavartan pillant Mariannra. Ő éppen hogy csak megfordulni képes egyedül. Lehet, hogy valami nincs rendben vele? A „normálisan fejlődik gyermekem?”-kérdés manapság a leggyakrabban feltett kérdés, mely egy gyermekorvosnál elhangzik.

Dr. Friedrich Voigt, a müncheni Gyermekközpont vezető pszichológusa szerint a mai szülők több információval rendelkeznek, és gyakran egyetlen gyermekre összpontosítják álmaikat, vágyaikat. Ellentétben egy többgyermekes szülővel, az ilyen szülőnek nincs lehetősége az összehasonlításra.

A fejlődés menetét nem lehet szabályokkal körülírni

„Normális” fejlődés nem létezik. A gyermek fejlődése útján – melyen végig kell mennie - kisgyerekké válik. A felfedezéseket magának kell megtennie. A beszéd, a gondolkodás, az emlékezés, a látás, a hallás, az ízlelés, a szociális viselkedés, a mozgás, a szobatisztaság elsajátítása pár meghódításra váró terület a fejlődést kísérő „rögös” úton.

Van olyan gyerek, aki folyamatosan tanul, apró, biztos lépésekkel, mondhatni tervszerűen halad a kijelölt úton. Míg egy másik egy megtett lépés után megáll, majd hirtelen, egyszerre, szinte robbanva tesz meg 2-3 lépést. Akad gyerek, aki ugrásszerű tempóba kezd. Végeredményben mindegyik célba ér, frissen és egészségesen.

„Természetesen léteznek jellemző mérföldkövek” - magyarázza Dr. Voigt. „Ezek azok a fejlődési állomások, melyek egymást követik. A mozgásfejlődés folyamatában a gyermek először többnyire oldalra fordul, majd mászik, felül és végül feláll.” Az első lépés megtételéig – mely néha egész egyszerűen kimarad - a gyerekek 87 százaléka az előbb leírt utat teszi meg. Kilenc százalék legalább egy, vagy kettő, sőt három lépést is kihagy. Mások a megfordulást követően felülnek és ülve csúsznak, majd felállnak. Megint mások forognak, és kígyómozgással kúsznak a hátukon.

Ez mind normálisnak nevezhető, mégis létezik egy norma: normának az tekinthető, ahogy a gyerekek 90 százaléka viselkedik, és amire képes egy adott életkorban. A gyerekorvos a rendelőjében vizsgált gyerekeknél ezt a normát veszi összehasonlítási alapul. Nagyon óvatos és körültekintő véleményt adhat, mert „valóban nagyon nagy kilengések tapasztalhatóak” - magyarázza Dr. Voigt. Az önálló járás néhány gyereknél 12 vagy 13 hónapos korban, másoknál azonban már 9, vagy csak 15 hónapos korban következik be. E téren nincs ok az aggodalomra.

„Minden babának van erős és gyenge oldala“

A viszonylag későn mászni kezdő gyerek anyját egyszerre két dolog is nyugtalanítja. Nem elég, hogy a baba lassabban sajátítja el a lábmunka fortélyait, mint kortársai, de később ejti ki az első szavát is. Erre is megvan a magyarázat: „A motorikus fejlődés egyben a beszédfejlődés fontos alapja” - mondja Dr. Voigt. „Ez olyannyira eltolódhat például, hogy ha egy gyerek 12-13 hónaposan még csak mászik, ekkor kizárólag a mozgásra koncentrál, a beszéddel majd csak ezután tud foglalkozni.“ A finom motorikus funkció, az ujjak és a kéz ügyessége sokszor csak azután kezd kialakulni, hogy a láb már eléggé megerősödött. „Azoknál a koraszülött gyerekeknél, akik néha csak 18 hónaposan kezdenek járni, megfigyelhető, hogy ujjaikat kevésbé céltudatosan tudják használni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezek a gyermekek állandóan kortársaik mögött kullognának” - mondja Dr. Voigt. „Idővel mindez kiegyenlítődik. Minden baba rendelkezik erős és gyenge tulajdonságokkal, egyik kényelmes, másik nagyon aktív.” A számok megnyugtatóak: tíz és húsz hónap közti korban a gyerek járni tanul, tíz és harminc hónapos kor között pedig beszélni.

„A kis eltéréseket gyakran kinövik”

Az a gyerek, aki a szokásos orvosi vizsgálat alkalmával igencsak feltűnő eltéréseket mutat, egy hónap múlva akár teljesen középszerű – vagy akár kortársaihoz képest sokkal fejlettebb állapotot is mutathat. Ilyen esetben az orvos elővigyázatosságból azt tanácsolja a szülőknek, hogy várjanak türelemmel. A szülő ettől kezdve az orvos kérésének megfelelően pontosan figyelni kezdi gyerekét, és jegyzetet készít viselkedéséről és a fejlődési szakaszairól. Abban az esetben, ha a szülő azt látja, hogy a gyerek fejlődése több területen lényegesen lassabb, s az átlagtól eltérő jeleket is felfedez nála - a kicsi nem úgy reagál, ahogy az elvárható lenne vagy ahogyan más gyereknél tapasztalja -, az orvos általában alaposabb fejlődésneurológiai vizsgálatot javasol. „A szakorvos a spontán mozgást figyeli, megvizsgálja a reflexeket, s időben felfedezheti a lehetőség szerinti korai kezelés szükségességét” - mondja Dr. Voigt. „A legtöbb apró eltérést a gyerekek gyakran kinövik, nincs jelentőségük. Csak az esetek negyede az, mely egyáltalán utóvizsgálatot igényel.” Amikor az orvos kétszer is megvizsgálja a babát, az rendszerint olyan kockázatos esetekben történik, amikor a gyerek nehéz szülés után jött világra. Ilyenek a koraszülöttek, vagy a születés előtti komplikációk esetei.

„Néhány képességfejlesztő módszer felesleges, sőt káros is lehet”

Ha a baba nem gügyög, vagy a mama, papa szavak viszonylag sokáig váratnak magukra, az orvos alighanem a hallásvizsgálat mellett dönt. Ha rendben van a gyerek hallása, elég egy egyszerű képességfejlesztő játék, és ezzel már tovább is lendíti a fejlődésben. Az orvos megmutatja a szülőnek is, hogyan és milyen módszerekkel tudnak a gyerek segítségére lenni ebben a folyamatban: társasjátékok, énekek és rímek fejlesztik a kommunikációs képességet. „Ebben a korban szívesen utánoz a gyerek” - mondja Dr. Voigt. A motorikus fejlődésben a hatodik kötelező gyermekorvosi vizsgálat után, egyévesen még a gimnasztika segíthet lábra állítani a csöppséget.

A bonni Rajnai Klinikák Gyermekneurológiai Központjának főorvosa, dr. Helmut Hollmann, vegyes véleménnyel van a képességfejlesztő módszerekről. A babák egy részénél ugyanis szerinte olyan „módszereket alkalmaznak, melyek részben fölöslegesek, részben károsak is” - figyelmeztet a főorvos. „Nincs értelme egy bizonyos korban minden eszközzel arra ösztökélni a gyereket, hogy képességeivel megfeleljen a megszabott elvárásoknak, és kezelések sokaságával terhelni. Szinte minden gyerek boldogul a plusz tornaprogramok nélkül is.” A korábban említett Mariann tizenegy hónaposan egyszer csak ott állt szülei ágya mellett. A mászást egyszerűen kihagyta.

„Most aztán elég legyen!“ – kiált fel Szandra idegesen, amikor a másféléves Lívia megint CD-lejátszón matat, és elhúzza a gomboktól, amiket eddig oly nagy buzgalommal fogdosott. „Annyiszor mondtam már, hogy ne csináld!“ – korholja Szandra, miközben elkapja édesanyja, Beáta tekintetét, aki kényelmesen üldögél a heverőn. Derűsen mosolyog, amire Szandra visszagrimaszol. „Ebben a pillanatban pontosan tudtuk mindketten, mire gondolt a másik“ – mondja Szandra: „Anya ezt gondolta: kedvesem, pontosan ilyen voltál te is. Én pedig teljesen le voltam döbbenve, hogy tulajdonképpen éppen olyan gyorsan felhúzom magam, mint az anyám, akinek ezt mindig felróttam.“

A gyerek megszületik és fejlődni kezd. Izgalmas időszak, tele felfedeznivalóval. De nem csupán a babát éri percenként teljesen ismeretlen dolgok rohama; egy csomó minden megváltozik a mama számára is - nem utolsó sorban a saját anyjához fűződő kapcsolata. Végeredményben egy csapásra olyan szerepben találja magát, amit eddig csak külső szemlélőként látott: gyereke lett, ami felelősséggel jár, boldog pillanatokat él át anyaként, ugyanakkor az anyaság egy csomó stresszel is jár. Már nem csupán a lánya, hanem édesanyja is valakinek. Ilyenkor szinte minden nőnek rengeteg kérdése támad az anyjához. Ahogy Brigitta mondja: „Hirtelen tudni akartam, mikor aludtam át az egész éjszakát vagy, hogy nálam is olyan későn kezdődött a fogzás. Az is nagyon nagy segítség volt, amikor anya mondta, hogy ne aggódjak amiatt, hogy a gyerekem kiköpi a bébiételt, mivel pár hónapon keresztül én is ezt csináltam.

Szerepcsere, ami közelebb visz

Csodás beszélgetések, melyek sokat segítenek és közelebb hozzák egymáshoz a beszélgetőket. Családi történetek, melyek összekötnek. Anya és lánya gyakran ilyenkor először állnak egymással szemben egyenlő félként. Kiváló esély, amennyiben jól alakul a szerepcsere.

Fontos, hogy a fiatal nő ne hagyja, hogy ismét a gyerek szerepébe kényszerüljön. A pszichológusok tudják, hogy amikor egy nőnek gyereke lesz, gyakran még egyszer el kell szakadnia az anyjától. Ehhez az is hozzátartozik, hogy a fiatal nő ne csupán a hasonlóságokra koncentráljon, hanem tudatosan figyeljen a különbségekre is. Tudatosítsa magában, hogy ők itt ketten két felnőtt: „anyám megy a maga útján, én pedig az enyémen”. Aki viszont nem lép ki az „anyu kicsi lánya” szerepből, azt kockáztatja meg, hogy továbbra is – vagy újra –gyerekként fogják kezelni. Elképzelhető ugyanis, hogy az újdonsült nagymama nem vár rá, hogy a lánya kikérje a véleményét szoptatás, pelenkázás vagy játékok témában, hanem azt hiszi, hogy éjjel-nappal keresetlen tanácsokkal kell bombáznia segítségre szoruló kislányát.

„Amikor elkezdtem optikusként dolgozni, anya nem sokat értett az egészből, arról pedig hallani sem akart, hogy a könyvelést a számítógép is el tudja végezni“ – meséli Kata. „Úgyhogy amikor Emíliával terhes lettem, nyilván úgy gondolta, hogy egy csomó behoznivalója van. Azóta folyamatosan ontja a jó tanácsokat.“

A pót zokni és a rossz bébiétel mint konfliktusforrás

Nem kéne feladni a kicsire egy sapkát? Miért nem kaphat nyalókát? Olyan mondatok ezek, melyekből a fiatal anyák csak egyetlen dolgot hallanak ki: én tudom, hogy mit hogyan kell csinálni, neked viszont fogalmad nincs. Vigyázat, ez egy olyan nagymama-csapda, amit mindenképp érdemes elkerülni: „A legjobb, ha a nagymama csak akkor avatkozik bele a dolgokba, ha kifejezetten megkérik rá, és nem kezd el túlbuzogni“ – mondja Christiane Papastefanou, fejlődéspszichológus. „Nem csak azért, mert a nevelési irányok sokat változtak, hanem azért is, mert minden anyának megvan a joga hozzá, hogy saját tapasztalatokat gyűjtsön“. És ez fordítva is igaz: a fiatal anya nem kell, hogy egyből a plafonon legyen, ha az ifjú nagymama még egy pár plusz-zoknit ad az ő kis napsugarára vagy netán rossz gyümölcspapit vesz neki.

Nem szabad, hogy a baba és minden, ami vele kapcsolatos, az anya és lánya közti régi csatározások újabb helyszíne legyen. A régi konfliktusok makacsul tartják magukat, ám semmi közük a mindenki által imádott új családtaghoz. A háttérben húzódó probléma ősrégi, és teljesen normális a generációk között – mutatta Vern L. Bengtson amerikai családszociológus hosszú távú kutatása. A szülők át akarnak adni valamit és szeretnék, ha az a gyerekeikben élne tovább. A gyerekek ugyanakkor új utakat keresnek, és változtatni szeretnének a dolgokon. Ez a kis összeférhetetlenség megoldódni valószínűleg nem fog, annyit mindenesetre el lehet várni, hogy mindenki tartsa tiszteletben a másik kívánságát és véleményét. Az ember végtére is felnőtt – a gyerekszerep pedig már másvalakié.

A nagyik manapság már nem állnak folyton készenlétben

Mindezek mellett az új nagymama szerepben van valami felettébb izgalmas. Nem véletlenül tartják úgy, hogy az ember először igazán csak akkor tudja élvezni a gyerekeket, amikor unokái lesznek. Egyrészt ugye sokkal több a szabadideje, másrészt végre kényeztetheti őket kedvére és nem utolsó sorban alig nyomasztja felelősség. „Eleinte elég idegesen figyeltem, hogy na, ugyan, mit csinál Helga lányom a kis Áronnal“ – emlékszik vissza Klára. „Aztán rendesen össze is zörrentünk. Először dacosan azt gondoltam: rendben van, akkor csinálj, amit akarsz! Aztán felfedeztem, milyen jó érzés is ez nekem. Most már sokkal jobban élvezem az Áronnal való együttlétet és Helga és én is sokkal inkább megértjük egymást.“

De tulajdonképpen mi is a nagymama szerepe? Korábban ő volt az, aki mindig sütött-főzött, és rengeteg ideje volt arra, hogy szeretve gondozza unokáit; manapság viszont az 50-60 évesek fittebbek mint valaha, még teljes állásban dolgoznak, utazásokat terveznek, sportklubok tagjai – és vélhetően nagyon aranyosnak tartják az unokáikat - a távolból. A „nem tudnál esetleg vigyázni a kicsire a hétvégén?“ kezdetű kérdésre nem automatikusan örömtánc a válasz. A csalódások és a félreértések elkerülhetetlenek, ám sokat segít, ha beszélünk egymással. Minél előbb és minél őszintébben, annál jobb - és lehetőleg már a terhesség alatt. „Fontos, hogy mindkét oldal fogalmazza meg, hogy mit vár el a másiktól, ha majd meglesz a gyerek“ – mondja Heike Buhl, a pedagógiai pszichológia és fejlődéslélektan professzora, a Paderborni Egyetem tanára, aki felnőttek szüleikhez fűződő viszonyát kutatta. „Eredményei azt mutatták, hogy minél nagyobb a függetlenség anya és lánya között, annál felhőtlenebb lesz a kapcsolatuk. Az ideális helyzet az, ha egyfelől erős kötelék, másfelől világos elhatárolódás van kettejük között.“

A baba régi emlékeket hív életre

Néha a lány egyszerre csak emlékezni kezd rá, hogy tulajdonképpen nem is volt olyan szörnyű az anyjával a szülői házban, még akkor sem, ha felnőttként eltávolodtak egymástól: „Nehéz kapcsolatunk volt, de jó volt Vera gyerekkora“ – mondja Krisztina. „Vera tudja, hogy jól kijövök a gyerekekkel, mivel jó emlékei vannak a régi időkből. Így aztán megbízik bennem, és gyakran hagyja rám a tizenegy hónapos Benjámint. Így ismét sokkal közelebb kerültünk egymáshoz.“

Az is előfordul, hogy a lányok nagy megbánással döbbennek rá, hogy egykoron mennyire megnehezítették édesanyjuk életét. „Ideális esetben kettejük között mély egyetértés alakul ki - mondja Christiane Papastefanou -, mivel a lány megosztja az anyjával a saját szerepét. Így egy csomó dolgot jobban meg tud érteni, mint például a gyerek iránti aggodalmat és félelmet, ami korábban idegesítette.“ A tanulmányok azt mutatják, hogy a nőket az életkoruk és tapasztalataik növekedésével egyre kevésbé zavarja, hogy a viselkedésükben és jellemükben általában jobban hasonlítanak az anyjukra, mint amennyire szeretnének. Jó, ha valamikor mindhárom generáció képes ezen együtt nevetni. Például azon, hogy Lívia milyen gyorsan fel tudja idegesíteni az anyukáját azzal, hogy állandóan a nagyi CD-lejátszójának gombjait piszkálja.