A leendő apa már rég benyújtotta a szabadságigényét, a határidőnaplóban az egész napot beteríti a „szülés” szó, az utána következő oldalakon pedig ásító üresség tátong, találkozókra úgysem lesz idő. Az egyetlen gond az, hogy a szülés időpontját mindenki ismeri – a babát kivéve.
Az ultrahang és a különböző módszerek segítségével kikalkulált dátum ugyanis csalóka. Valójában nagyjából csak a gyerekek négy százaléka jön világra a kitűzött napon. Egynegyedük legalább egy héttel a beharangozott időpont előtt vagy után születik, 70 százalékuk pedig valamikor egy háromhetes időintervallumon belül jön a világra. És még ez a legpontosabb meghatározás.
A leendő szülők ugyan nem vonhatják ki magukat a kitűzött dátum bűvöletéből, de próbáljanak meg higgadtak maradni, még akkor is, ha az orvos szerint bármelyik pillanatban megindulhat a szülés. A várakozás közösen töltött idejére érdemes úgy tekinteni, mintha egy gyakorlás lenne az elkövetkezendőkre; mert amíg gyerek nélkül jól meg lehet szervezni a munkahelyi- és magánéleti találkozókat, az új jövevénnyel semmi sem lesz tervezhető. Evés, alvás, kelés, reggelizés vagy zuhanyzás – különösen az első hetekben fogja a baba irányítani a napirendet, a szülők pedig gyakran arra várnak majd, hogy fejezze már be a szunyókálást, mert még annyi dolguk van.
A célegyenesre várva
A szülés előtti utolsó időszak olyan, mint amikor az ember megbeszél egy találkozót, aminek a résztvevője csak nem akar megérkezni, és még csak nem is elérhető. Az idő kemény próbának veti alá a türelmet. Otthon a terhes nő úgy érzi magát, mint a ketrecbe zárt tigris, de igazán belekezdeni már semmibe sem mer. Mert mi van akkor, ha a magzatburok éppen azelőtt reped meg, hogy kihoznák a desszertet az olasz étteremben, vagy ha a fájások pont az autópályán kezdődnek? Lelki szemei előtt a leendő apa már látja magát, amint vadul hadonászva integet a mentőnek a pihenőhelyen.
Egy leendő apák körében végzett 2002-es közvélemény-kutatás során a megkérdezettek fele bevallotta, hogy fél, hogy nem érnek oda idejében a kórházba. Megnyugtatásképp elmondhatjuk: ritka a drámai gyorsasággal lezajló szülés. A közeli jövőre sokkal inkább az lesz jellemző, hogy lassan indulnak be a fájások. Ezért ahelyett, hogy ötödször is átválogatja a gyerekcuccokat és ellenőrzi az élelmiszertartalékot, helyesebben teszi a kismama, ha a várakozási időt kihasználva inkább kellemes órákat tölt el gyermeke leendő apjával és élvezi a „vihar előtti nyugalmat”. Ez ugyanis az utolsó időszak kettesben.
Rásegíteni? Inkább ne!
A lábakban felgyülemlett víz szenvedéssé változtatja a gyaloglást, néhány lépés után sajog a háta, a has kerülete megakadályozza, hogy kényelmes pozícióban aludjon, nem is beszélve arról, hogy a terhes-oktatásra járók közül már mindenkinek megszületett a gyereke. Nem létezik mégiscsak valami, ami gyengéden megindítaná a szülést?
Internetes fórumokon sok tippet lehet olvasni a különféle módszerekről: „Menj fel-le párszor a lépcsőn“, „Azután kezdődtek a fájások, hogy egész nap takarítottam.“, „Elég egy jó meleg fürdő, és már jön is a gyerek.“ A tanácsok többsége ártalmatlan, de olyan, ami tényleg segít, alig akad köztük. Egynéhány „jótanácson” viszont érdemes elgondolkodni. A nagyon forró fürdő például erősen csökkenti a vérnyomást, és szédüléshez vezethet. Az sem túl jó ötlet, ha a terhes nő saját szakállára ricinusolajat kortyol, mondván, hogy az majd beindítja a fájásokat.
A legjobb tehát, ha türelmesen vár az ember. A tudomány jelenlegi állása szerint úgyis a babából kiinduló folyamatok indítják meg a fájásokat. Minden olyan próbálkozás, amivel fájásokat provokál az ember – anélkül, hogy orvosi szempontból indokolt lenne – még plusz erőfeszítést is igényel. Az energiával viszont érdemes takarékoskodni, mivel senki sem látja előre, milyen hosszú lesz a szülés. Mi értelme van annak, ha a leendő anyuka fényesre suvickolja a lakást, de kifogy a szuszból, mire megkezdődnek a tolófájások? Még ha a terhes nő úgy is érzi, hogy egy örökkévalóságig tart a várakozás, jobban teszi, ha spórol az erejével.
„Drágám, egészen biztos vagy benne?“
És ez igaz a leendő apákra is, akik kimondottan a finisben érzik tehetetlennek magukat. Nem tudják, hogy éppen valódi fájások kezdődnek-e vagy csak egy téves riasztásról van szó. Mindenesetre ők is ugyanúgy szenvednek. És minél inkább kötődnek érzelmileg a partnerükhöz, annál jobban szenvednek - legalábbis ez egy leendő szülők körében végzett felmérés eredménye. Itt írják azt is, hogy a férfiak annál jobban félnek partnerük szülésétől, minél nehezebb volt a terhesség és minél több egészségügyi problémára panaszkodott közben a nő. Ahogy közeledik a szülés időpontja, a leendő apa aggodalma partnere és a gyerek egészsége iránt egyre nő.
A férfiak attól is tartanak, hogy tehetetlenül kényszerülnek majd szembenézni partnerük fájdalmával, hogy nem tudnak vele megosztozni ebben. A tanulmány ugyanakkor azt is megmutatja, hogy minden félelmet felülmúl a közös gyerek miatt érzett büszkeség és öröm.
„Megérkezett már?“
Mintha az embernek nem lenne elég a saját türelmetlensége; még a barátok, rokonok, kollégák és az összes szomszéd is naponta megkérdezi, hogy ugyan, megérkezett-e már a baba. Az érdeklődést és a támogató lelkesedést természetesen a jószándék vezérli, pedig nem is tudnák jobban bosszantani a leendő szülőket. Ilyenkor csak a vészfék segíthet: kapcsoljuk be az üzenetrögzítőt, állítsuk automatikus válaszra a levelezésünket, a mobilunkat pedig kapcsoljuk néma üzemmódba. A celebek trükkjével is kikerülhetjük az állandó kérdezősködést: már kezdetekkor adjunk hozzá lazán két hetet a születési dátumhoz, vagy tegyünk csupán homályos utalást az időpontra.
Egy dolog biztos: hamarosan elfelejtjük ezt az időszakot, amikor a has és az idegek pattanásig feszülnek. Biztos eleget hallotta már a mondást, miszerint még soha egy gyerek sem maradt bent. Elcsépelt, belátjuk, de azért ez a bizonyosság valamennyire megnyugtató, nem?
