FOGÁPOLÁS A TERHESSÉG ALATT

Sok leendő anyukánál jelentkeznek lábpanaszok. Nem csoda, hiszen a várandós nő szervezete a hormonális átállás következtében kilenc hónapon keresztül „másállapotban” van. Az erek ez idő alatt az átlagosnál mintegy húsz százalékkal több vért szállítanak a méhlepény és a baba optimális vérellátása érdekében. A vénás megbetegedések, azon túlmenően, hogy nem nyújtanak túl szép látványt, rendkívül veszélyesek is. A láb meggyengült vénáiban például vértolulás következtében vérrög keletkezhet. Ha egy ilyen vérrög elszabadul, akár a tüdőig is hatolhat, ahol elzárhatja az ereket. A várandós nő a terhesség alatt ötször nagyobb eséllyel számolhat trombózissal, mint aki nem terhes.

Az egészségügyi kockázatok miatt és a panaszok elkerülése érdekében ajánlott, hogy a várandós nő mindezt megpróbálja megelőzni. A közmondás szerint jobb félni, mint megijedni. Tanácsos a lábakat olyan gyakran felpolcolni, amilyen gyakran csak lehet, ezzel ugyanis biztosan jót teszünk a lábunknak. Érdemes odafigyelni az étkezésre is. Kiegyensúlyozott étkezéssel erősítjük immunrendszerünket, és energiát biztosítunk a szervezet számára. Akár könnyű sportolással is segíthetünk érproblémáinkon.

Speciális értorna az egészségért

Az érmegbetegedés megelőzhető, ezek a gyakorlatok pedig nem igényelnek sok időt, mégis igen hatásosak:

„Ideje takarítani…“

Emeljük fel mezítláb a földön heverő tárgyakat. Például papírzsebkendőt, papírdarabot, vagy zoknit, majd rakjuk le.

„Masszázs sünilabdával“

Gurítsuk a labdát ide-oda a földön mezítláb. Ezt tehetjük mind ülő, mind álló helyzetben.

„Lábkörzés“

Feküdjünk hanyatt a szőnyegen, majd behajlított könyökkel támasszuk meg a felsőtestünket. Egyik lábat kicsit felemelve körözzünk lábfejünkkel egyik, majd a másik irányba. Cseréljük meg a lábainkat és ismételjük meg a gyakorlatot. Lazító hatással van a bokára.

„Hajlít és nyújt“

Fekve vagy ülve amennyire csak bírjuk, behajlítjuk, majd kinyújtjuk lábfejünket. Felváltva végezzük mindkét lábbal.

„Lábfejhinta”

Talpunkat párhuzamosan a padlóra tesszük. Sarkunkat jó magasra emeljük, eközben a lábujjak a padlón maradnak. Majd lehelyezzük sarkunkat és közben hintázó mozdulattal emeljük meg a lábujjainkat.

Könnyű, de rendszeres mozgás

Mértékletes, rendszeres mozgás például a séta, a nordic walking vagy a torna, mely edzi és erősíti a lábat, különösen a vádli izomzatát. A fokozott vérkeringés jó hatással van a gyengülő kötőszövetekre is. Az anya szervezetének mozgásban tartása ráadásul hatással van mind az anya, mind pedig a gyermek anyagcseréjére és vérkeringésére. És ez pozitívan hat az általános közérzetre is.

Lábmasszázs

Megkérhetjük partnerünket is, hogy masszírozza meg elnehezült lábainkat. Erre legjobb, ha frissítő, mentolos gélt vagy lábkrémet használunk. Pl. jó a vörösgesztenye kivonata, mely egyszerre hűsít és frissít.

Menjünk többször uszodába…

Az úszás jótétemény az egész szervezetnek, mivel a vízben testünket könnyebbnek érezzük. A vízi torna pedig csodákat művel! Nincs szükség különleges mutatványra, egész egyszerűen csak lendületesen tapossunk az alacsony vízben úgy, hogy térdünket a hasunkhoz emelgetjük, vagy sarkunkat a combunk felé húzzuk.

„Hideg zuhany“

Otthon is kényeztethetjük lábunkat egy hűsítő fürdővel. A varázsszó a lábzuhany, mely enyhülést hoz. Alkalmazhatjuk akár zuhanyzás közben vagy utána, az viszont nagyon fontos, hogyan. A vízsugárral a láb külső oldalán a bokánál kezdve haladjunk a térdig felfelé, majd onnan a belső oldalon lefelé. Rendkívül frissítően hat és a vérkeringést is fokozza.

„Gyógyharisnya”

Amennyiben a családban már előfordult visszér, ajánlatos kompressziós zoknit, vagy inkább kompressziós harisnyanadrágot hordani. A harisnyanadrág a megnyúlt hasizmokat is tehermentesíti. Nyári időszakban megelőzheti a hőhullámokat, ha időnként vízzel locsolja a harisnyát. Ha seprűereket is felfedez a lábán, jégkockával kezelheti őket.

Pontosan meg tudja ezt erősíteni Erla Schmidt-Hildebrandt, természetgyógyász és kétszeres anyuka is. Amikor egyik este simogatással akarta megnyugtatni hasában lévő első gyermekét, a kicsit ez eleinte teljesen hidegen hagyta: „Nulla reakció. De amikor a férjem odajött hozzánk a kanapéra, én ellazultam, ő pedig a kezével végigsimított a hasamon, és beszélni kezdett a gyerekhez, a baba mocorgott kicsit, majd megnyugodott.“ Ez az apró jelenet jól mutatja, hogy az anyuka hasában lévő gyerek ugyanúgy átéli mindazt, ami körülötte zajlik.

Szűretlen együttérzés

A tudósok az elmúlt években sok új tudásra tettek szert a magzat életkörülményeiről. A mama hasába nagyon sok minden átszüremlik a környezetből. Ezt az amerikai Dr. David Chamberlai így fogalmazta meg: „Minden jel arra utal, hogy a baba érzékelése már korábban fejlődésnek indul, mint ahogy mi ezt feltételeztük, a baba emlékezete pedig jóval korábban aktívvá válik.“ Korábban úgy gondolták, hogy a méhlepény egy akadály, ami minden ellen megvéd. Kizárja a külvilág történéseit, de még azt is megszűri, ami az anyával történik. Ezzel szemben: „A méhlepény nem egy szűrő, ami minden „rosszat” visszatart, az anyaméh pedig nem egy izolált tér, ami elválasztja a magzatot a külső hatásoktól “ – mondja Dr. Ludwig Janus, pszichoanalitikus és pszichoterapeuta. Éppen ellenkezőleg: a méhlepény egy olyan szerv, ami nem csak fontos tápanyagokat közvetít, hanem a születés előtti érzéseket is.

Ahogy én, te is úgy 

És ezt hogyan? Egész egyszerűen: az érzelmi történések hatással vannak a hormonkibocsátásra - az úgynevezett vazopresszin és az endorfinok megjelenésére. Az előbbiek növelik a vérnyomást – félelem és stressz esetén -, utóbbiak pihentető „boldogsághormonok“. A várandós nő számára fontos, hogy mindkettő megtalálható a méhlepényben, így ezek közvetlen hatással vannak a babára.

Képletesen szólva a baba úszik a biokémiában és azonnal észreveszi, ha valami pozitív vagy negatív irányba változik. Ezt pedig befolyásolja a mama állapota. Úgyhogy a baba nemcsak azt eszi és issza, amit a magzatvíz ad neki; az anyukájával együtt szeret és szenved. Ha a mama pulzusa a stressz miatt megemelkedik, akkor az kicsi szíve is gyorsabban kalapál. És így elmenti ezeket az érzelmi tapasztalatokat. Érthető, hiszen az agy milliónyi sejtje korán fejlődésnek indul, már az embrionális szakaszban képes felvenni és feldolgozni információkat. A 25. naptól elkezdenek kialakulni az érzékszervek, a központi idegrendszer pedig már a terhesség ötödik hetében kiadja az első reakciókat. A magzati szakaszban indul meg a finommotoros mozgás. A mama nagyjából a 19-20. héttől kezdve kezdi ezt érezni, kapcsolata a hasában lévő gyermekével ekkor válik aktívabbá.

A has velünk él

A baba begyakorolja az első készségeit, és mozgása egyre inkább érezhetőbbé válik. Hogy ez átmenetileg mennyire interaktív, azt Erla Schmidt-Hildebrandt a második terhessége során megtapasztalta: „Amikor a fiam mozgásait követtem, mindig jött rá reakció. Még úgy is fel tudtuk kelteni, ha óvatosan megbökdöstük – mindig vette a lapot és játszott velünk.“ A nagytestvér is ki tudja tapogatni a öccsét vagy húgát a mama hasán, így átélhetőbb lesz számára a kistestvér jelenléte.

Az a tény, hogy a baba a születése után megismeri anyjának a hangját, annak a sokoldalú hallási tapasztalatnak a része, ami időről-időre lenyűgözi az embert. A baba az anyaméhben ugyanis nagyon gyorsan felismeri a hétköznapi zörejeket és ismerősnek sorolja be őket. Meg tudja különböztetni a szülei hangját és másokét is, akikkel napi kapcsolatban áll. Bizonyított, hogy azt is hamar megtanulja, hogy a mondottak milyen érzelmeket fejeznek ki.

Mindezek mellett felismeri és szereti a zenét. A moll-hangok megnyugtatják, míg a dúr-hangok felélénkítik. A magzatok általában Mozart-rajongók, még akkor is, ha a mama inkább rockot hallgatna. A hangszeres zenék felülkerekednek az elektronikus zenéken, a szív ritmusát szívesebben hallgatják, mint a keményrockot. Már a hasban lévő gyerek megtanulja, hogy a zene segítségével hangulatokat lehet befolyásolni, a zene boldoggá vagy izgatottá tesz. Úgyhogy az első hangulatok, amiket a baba érez, hall és átél, az anyukájáé, még jóval a megszületése előtt. Vagy mint ahogy Gerald Hüther és Inge Krens leírják: „Az egész élet egy felfedező utazás. Több minden igazolja azt, hogy az utazás legizgalmasabb részét már magunk mögött tudjuk, amikor világra jövünk.“

A leendő apa már rég benyújtotta a szabadságigényét, a határidőnaplóban az egész napot beteríti a „szülés” szó, az utána következő oldalakon pedig ásító üresség tátong, találkozókra úgysem lesz idő. Az egyetlen gond az, hogy a szülés időpontját mindenki ismeri – a babát kivéve.

Az ultrahang és a különböző módszerek segítségével kikalkulált dátum ugyanis csalóka. Valójában nagyjából csak a gyerekek négy százaléka jön világra a kitűzött napon. Egynegyedük legalább egy héttel a beharangozott időpont előtt vagy után születik, 70 százalékuk pedig valamikor egy háromhetes időintervallumon belül jön a világra. És még ez a legpontosabb meghatározás.

A leendő szülők ugyan nem vonhatják ki magukat a kitűzött dátum bűvöletéből, de próbáljanak meg higgadtak maradni, még akkor is, ha az orvos szerint bármelyik pillanatban megindulhat a szülés. A várakozás közösen töltött idejére érdemes úgy tekinteni, mintha egy gyakorlás lenne az elkövetkezendőkre; mert amíg gyerek nélkül jól meg lehet szervezni a munkahelyi- és magánéleti találkozókat, az új jövevénnyel semmi sem lesz tervezhető. Evés, alvás, kelés, reggelizés vagy zuhanyzás – különösen az első hetekben fogja a baba irányítani a napirendet, a szülők pedig gyakran arra várnak majd, hogy fejezze már be a szunyókálást, mert még annyi dolguk van.

A célegyenesre várva

A szülés előtti utolsó időszak olyan, mint amikor az ember megbeszél egy találkozót, aminek a résztvevője csak nem akar megérkezni, és még csak nem is elérhető. Az idő kemény próbának veti alá a türelmet. Otthon a terhes nő úgy érzi magát, mint a ketrecbe zárt tigris, de igazán belekezdeni már semmibe sem mer. Mert mi van akkor, ha a magzatburok éppen azelőtt reped meg, hogy kihoznák a desszertet az olasz étteremben, vagy ha a fájások pont az autópályán kezdődnek? Lelki szemei előtt a leendő apa már látja magát, amint vadul hadonászva integet a mentőnek a pihenőhelyen.

Egy leendő apák körében végzett 2002-es közvélemény-kutatás során a megkérdezettek fele bevallotta, hogy fél, hogy nem érnek oda idejében a kórházba. Megnyugtatásképp elmondhatjuk: ritka a drámai gyorsasággal lezajló szülés. A közeli jövőre sokkal inkább az lesz jellemző, hogy lassan indulnak be a fájások. Ezért ahelyett, hogy ötödször is átválogatja a gyerekcuccokat és ellenőrzi az élelmiszertartalékot, helyesebben teszi a kismama, ha a várakozási időt kihasználva inkább kellemes órákat tölt el gyermeke leendő apjával és élvezi a „vihar előtti nyugalmat”. Ez ugyanis az utolsó időszak kettesben.

Rásegíteni? Inkább ne!

A lábakban felgyülemlett víz szenvedéssé változtatja a gyaloglást, néhány lépés után sajog a háta, a has kerülete megakadályozza, hogy kényelmes pozícióban aludjon, nem is beszélve arról, hogy a terhes-oktatásra járók közül már mindenkinek megszületett a gyereke. Nem létezik mégiscsak valami, ami gyengéden megindítaná a szülést?

Internetes fórumokon sok tippet lehet olvasni a különféle módszerekről: „Menj fel-le párszor a lépcsőn“, „Azután kezdődtek a fájások, hogy egész nap takarítottam.“, „Elég egy jó meleg fürdő, és már jön is a gyerek.“ A tanácsok többsége ártalmatlan, de olyan, ami tényleg segít, alig akad köztük. Egynéhány „jótanácson” viszont érdemes elgondolkodni. A nagyon forró fürdő például erősen csökkenti a vérnyomást, és szédüléshez vezethet. Az sem túl jó ötlet, ha a terhes nő saját szakállára ricinusolajat kortyol, mondván, hogy az majd beindítja a fájásokat.

A legjobb tehát, ha türelmesen vár az ember. A tudomány jelenlegi állása szerint úgyis a babából kiinduló folyamatok indítják meg a fájásokat. Minden olyan próbálkozás, amivel fájásokat provokál az ember – anélkül, hogy orvosi szempontból indokolt lenne – még plusz erőfeszítést is igényel. Az energiával viszont érdemes takarékoskodni, mivel senki sem látja előre, milyen hosszú lesz a szülés. Mi értelme van annak, ha a leendő anyuka fényesre suvickolja a lakást, de kifogy a szuszból, mire megkezdődnek a tolófájások? Még ha a terhes nő úgy is érzi, hogy egy örökkévalóságig tart a várakozás, jobban teszi, ha spórol az erejével.

„Drágám, egészen biztos vagy benne?“

És ez igaz a leendő apákra is, akik kimondottan a finisben érzik tehetetlennek magukat. Nem tudják, hogy éppen valódi fájások kezdődnek-e vagy csak egy téves riasztásról van szó. Mindenesetre ők is ugyanúgy szenvednek. És minél inkább kötődnek érzelmileg a partnerükhöz, annál jobban szenvednek - legalábbis ez egy leendő szülők körében végzett felmérés eredménye. Itt írják azt is, hogy a férfiak annál jobban félnek partnerük szülésétől, minél nehezebb volt a terhesség és minél több egészségügyi problémára panaszkodott közben a nő. Ahogy közeledik a szülés időpontja, a leendő apa aggodalma partnere és a gyerek egészsége iránt egyre nő.

A férfiak attól is tartanak, hogy tehetetlenül kényszerülnek majd szembenézni partnerük fájdalmával, hogy nem tudnak vele megosztozni ebben. A tanulmány ugyanakkor azt is megmutatja, hogy minden félelmet felülmúl a közös gyerek miatt érzett büszkeség és öröm.

„Megérkezett már?“

Mintha az embernek nem lenne elég a saját türelmetlensége; még a barátok, rokonok, kollégák és az összes szomszéd is naponta megkérdezi, hogy ugyan, megérkezett-e már a baba. Az érdeklődést és a támogató lelkesedést természetesen a jószándék vezérli, pedig nem is tudnák jobban bosszantani a leendő szülőket. Ilyenkor csak a vészfék segíthet: kapcsoljuk be az üzenetrögzítőt, állítsuk automatikus válaszra a levelezésünket, a mobilunkat pedig kapcsoljuk néma üzemmódba. A celebek trükkjével is kikerülhetjük az állandó kérdezősködést: már kezdetekkor adjunk hozzá lazán két hetet a születési dátumhoz, vagy tegyünk csupán homályos utalást az időpontra.

Egy dolog biztos: hamarosan elfelejtjük ezt az időszakot, amikor a has és az idegek pattanásig feszülnek. Biztos eleget hallotta már a mondást, miszerint még soha egy gyerek sem maradt bent. Elcsépelt, belátjuk, de azért ez a bizonyosság valamennyire megnyugtató, nem?